Üdvözlöm az oldalamon!
Molnár István vagyok, gépészmérnök, járműgépész, mérnöktanár. 2009 óta dolgozom a szakképzésben pedagógusként, Diplomáimat a győri Széchenyi István Egyemen szereztem. 2009 óta oktatok a hazai szakképzésben gépészeti, közlekedési szakmákban. Emellett több éven keresztül láttam el középvezetői feladatokat, valamint egyéni vállalkozóként műszaki tréningeket is tartok.
Az iskolarendszerű oktatás mellett számos magántanítványom volt, akik a közösen kitűzött célt szinte kivétel nélkül elérték: legyen az egy versenyre, felvételi vagy pótvizsgára felkészülés vagy egy szakdolgozat elkészítése. Egyéni vállalkozóként vállalatoknak nyújtok szolgáltatást, legyen szó akár a műszaki rajz olvasásáról vagy esetleg CAD-CAM programozásról!
Ez a portál kettős célból jött létre. A fenn lévő anyagok, melyeket én készítettem, egy téma jobb megismerését hivatottak segíteni, bárki számára elérhető módon. A másik cél pedig az, hogy az oldal segítségével fel tudják velem venni a kapcsolatot azok, akik nem tudják egyedül feldolgozni a fenn lévő tanulási segédleteket vagy esetleg egy adott tárgyból segítségre szorulnának.
Kellemes böngészést kívánok az oldalon és, ha kérdése merül fel, ne habozzon: keressen elérhetőségeimen!